2016. február 23., kedd

Utolértem a holnapot

A máskor rövid éjszakák mostanában kibírhatatlanul hosszúra nyúltak. Míg régen ha az időt sürgetni támadt kedvem élég volt csak álomra hajtani a fejem, és máris eljött a következő boldog nap amint kipattant a szemem, az utóbbi időben végtelen hosszúra nyúltak az éjszakák. Felébredek hajnalban, nézem a plafon helyét a sötétben, és a fejemben száguldoznak a gondolatok. Szépek, és kevésbé szépek, de valahogy olyan ismerősek nekem. Mint ha valami régi hullámok korbácsolnák agyamat ilyenkor. Puha takaróm alatt ellazulva nyújtózkodom egyet, és átadom magam a boldogságnak.
Azt hiszem szerelmes vagyok az életbe. Élvezem minden pillanatát, és már nem várom a holnapot. Benne élek megint.